A koronavírus elleni oltásért folyó világszintű versenyről, Kelet és Nyugat konstruktív együttműködéséről, a szabad világkereskedelemről, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokról és a kínai vakcina magyarországi felhasználásáról is beszélt Orbán Viktor a kilencedik Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón, amelyet ezúttal online videokonferencia keretében tartottak meg - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.
A Portfolio frissített kalkulációi szerint a járványügyi korlátozásokról szóló március eleji kormánydöntéskor még csak legfeljebb 16-18% körül, az április eleji újabb kormánydöntéskor pedig legfeljebb 32-41% között lehet az első koronavírus elleni oltásukhoz már hozzájutottak, illetve a természetes védettséget élvezők aránya. Az utóbbi széles tartomány jól érzékelteti a nagy bizonytalanságot, de egyúttal azt is, hogy addigra már viszonylag magas lehet az átoltottság, így az az egyik fő - sokaknak talán meglepő - következtetésünk, hogy a kormány helyett valójában inkább a magyar emberek döntik el, hogy mikor oldhatók fel a korlátozások éppen azzal, ahogy a vakcinákhoz, azok között is a keleti vakcinákhoz hozzáállnak. Ha ugyanis a milliós tételben megérkező orosz és kínai készítményekkel csak viszonylag kevesen élnének, akkor április elejéig még nem tudna olyan magasra futni az átoltottság, hogy biztonságosan fel lehessen oldani a legtöbb korlátozást, így annak potenciális ideje is legalább néhány héttel későbbre tolódhat.
Lényeges választ adott az ATV Híradójának megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magyar oltási rendszer gyakorlati oldalával kapcsolatban.
Csak az oltóponton fogjuk megtudni, milyen típusú vakcinát tudnak nekünk adni. Aki nem kéri az éppen elérhető vakcinát, az a sor végére kerül, és majd értesítik, ha lesz olyan oltóanyag, amilyet szeretne – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
A gyorsaságot nevezte a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután tárgyalt cseh kollégájával, Andrej Babissal.
Várhatóan február végéig tart az észt Guardtime által fejlesztett oltási információs platform tesztelése Magyarországon, amellyel hamarosan akár utazáskor, akár szállodákba, kulturális és sporteseményekre vagy egyéb rendezvényhelyszínekre való belépéskor igazolhatjuk, hogy megkaptuk a koronavírus elleni vakcinát – jelezte a cég a 24.hu-nak. A tesztelés lezárása után a kormány a különböző modulokat fokozatosan teheti elérhetővé az állampolgárok számára.
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádiónak adott interjúban bejelentette: akár már jövő héten olthatnak az orosz vakcinával Magyarországon. Összeszedtük, mit kell tudni a Szputnyik V vakcináról.
Március elejére 1 millió védett, azaz beoltott vagy a fertőzésen átesett lesz Magyarországon, és a 65 év felettiek mind védettek lesznek azok közül, akik regisztráltak az oltásra. Ez a legrosszabb eset - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában. Március közepén a 60 év felettiek is védettek lesznek, április elejére érjük el azt a szintet, amikor 2 millió védett lesz Magyarországon, ezzel már kezdhetünk valamit - fogalmazott. Az orosz vakcinák érkeznek, és talán már jövő héten olthatnak vele Magyarországon - mondta a miniszterelnök.
A járvány új korszakot nyitott 2020-ban, védekezésbe kellett váltani, ezért a kormány megalkotta és végrehajtotta a Gazdaságvédelmi Akciótervet, amely 2021. január elsejéig tartott - fogalmazott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című eseményén Orbán Viktor, aki szerint a program elérte a célját, mert megtartotta a munkahelyeket. Január elsejét követően - a vakcina megjelenésének köszönhetően - a kormányfő szerint lehetőség van a gazdaság újraindításáról, a nyitásról beszélni, ezért a kormány útnak indította a három ütemből álló Gazdaságújraindítási Akciótervet. Az új és konkrét intézkedések közül azonban csak egyet említett: a mikrovállalkozásoknak szánt, 10 évre szóló nulla százalékos hitelt. A koronavírus-válság és a lezárások által megtépázott szektorok (vendéglátás, turizmus, éttermek, szállodák) számára semmilyen új lépést nem ismertetett a gazdaságpolitika. Orbán Viktor egyúttal elárulta, hogy a 2020-as recesszió közelebb lehet az 5%-hoz, mint a 6%-hoz, ezért az eddigi várakozásoknál lényegesen jobban teljesíthetett tavaly a magyar gazdaság.
A kormány kanyarban előzne, mindenki kapaszkodjon - nagyjából így foglalható össze a Gazdasági Évnyitó üzenete, ahol a miniszterelnök és a pénzügyminiszter beszélt a 2021-es tervekről, kilátásokról. Segély továbbra sincs (csak a keveseknek, keveset segítő bértámogatás), ezért a koronavírus-válságban bajba jutott ágazatok ezután is csak magukra számíthatnak, igaz, egy új hiteleszköz mégis valamiféle bújtatott támogatásfélét jelenthet a korlátozások alatt nyögő vállalkozások és dolgozók számára. Az igazi remény azonban nem ez, hanem az uniós pénztömeg, amiből a felborult költségvetési egyensúly mellett is folytathatja óriási beruházásösztönzését a gazdaságpolitika.
Orbán Viktor a kamara csütörtöki rendezvényén beszélt az újranyitás lehetőségéről és arról, hogy ezt megelőzi egy online nemzeti konzultáció ebben a témában, amit február közepén indít el a kormány.
Magyarországnak jobb az Európai Unióban, és azt várja az EU-tól, hogy a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományát őrizze - mondta egy német lapnak adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az ország a korszerű tudás és technológia megszerzésének lehetőségét is látja az integrációban.
Ma délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara év eleji Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter is előadást tart. Az eseményen az elmúlt években rendre fontos bejelentéseket tettek a kormány képviselői, Varga Mihály Facebook-bejegyzésben adott ízelítőt arról, miről fog beszélni az eseményen.
Magyarországra látogat pénteken Andrej Babis cseh miniszterelnök, a cseh kormányfőt járványügyi szakértők csoportja kíséri el Budapestre - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az erről szóló prágai sajtójelentéseket.
Holnap tartja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a "2021. évi Gazdasági Évnyitó" című rendezvényét - derül ki az MKIK mai közleményből. Az eseményen előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, az MKIK elnöke. A Portfolio az eseményről élőben tudósít, érdemes ezért csütörtökön 10 órakor velünk tartani.
A kedd esti Magyar Közlönyben megjelent és február 3-tól hatályba lép az a kormányrendelet, amelynek célja, hogy végre gyors és hathatós segítséget nyújtson a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóiparnak és a turizmusnak.
Bár a magyar gazdaság nagy része "remekül működik", vannak olyan területek, ahol segítségre van szükség - nyilatkozta Parragh László a Magyar Nemzetnek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint ha a koronavírus-vakcinával való átoltás a tervek szerint sikerül, akkor a legrosszabb esetben április végére, május közepére jelentősen megváltozhat a helyzet. Ez pontosan egybeesik azzal, amit a Portfolio vázolt tegnap a modellszámításában.